CSIOChJ – CSI* 06.27-28. I.

A kétfázisos versenyszámot a lengyel Olaf Klein nyerte meg, második lett Lehotai Máté pej fedezőménjével, Viadorral. A harmadik helyen Dominika Reszuta végzett Lengyelországból, megelőzve a még csak 13 éves Jármy Vincét.
A Horze díjáért folytatták a versengést 130cm-en az ifjúsági korosztály lovasai, ahol Anncatrin Redder győzött Németországból, megelőzve a lengyel Adriana Ostrawskát. A harmadik, negyedik és ötödik helyen három hazai lovas jöhetett be az eredményhirdetésre: Lázár Zoltán, Burucs Barna és Hollé Sára.

A nap zárásaként a felnőtt CSI nagykörében hihetetlen szoros eredmény alakult ki, hiszen öt lovas végzett egy másodpercen belüli idővel. Győzött utolsó indulóként Szász Attila szürke kancájával, Vénusszal, megelőzve a Juhász Lóránt Conrádját lovagló Zajzon Andrást. Szász Attila Love of Prinzivel a harmadik helyet is begyűjtötte a Pataki Ménes lovasa, Horváth Balázs és a Szlovákiából érkezett Marian Stangel előtt.

Este, ünnepélyes keretek között, a csapatok felvonulásával Stróbl Dorottya, a verseny igazgatója és Jacqueline Schmieder, a versenybíróság FEI képviselője nyitotta meg a budapesti utánpótlás CSIO-t. Az elegáns öltözetű csapatok az összetartás szimbólumaként világító kívánság lampionokat helyeztek el a vizesárokban. A Nemzetek Díja sorsolása után pedig a díszteremben közös vacsorával zárult a program.

A pénteki nap kezdéseként az ifjúságiak lovagoltak a Nemzeti Lovarda fehér homokjára, ahol a díjugrató sportban nagyon ritka holtverseny alakult ki. A kétfázisos versenyszám második részében századra megegyező időt lovagolt két magyar fiatal, Varga Ábel a pej Don Sergióval és Lázár Zoltán a sárga Bellinával.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Kérdése van?

Hívjon minket, vagy töltse ki az alábbi űrlapot, és mi kapcsolatba lépünk Önnel.