CVI Budapest 2013 – Lovastorna

A nagy létszámú versenyzőt vonzó viadal az egyik utolsó erőfelmérő volt az Európa-bajnokság előtt, így sokan a kvalifikáció miatt jöttek a magyar fővárosba.

A gyermek 1* versenyszámot a Szárnyaló SE fiatal tehetsége, Czeglédi Ágnes (6,731, Cortez) nyerte kimagasló teljesítménnyel. Szinten a Szárnyalós Németh Ida (7,049 – Cortez) győzőtt a gyermekek 2*-os versenyszámában. Ebben a kategóriában teljes magyar siker született, hiszen a második helyen Tóth Petra Panna (BLK, 6,629 – Jászol) a harmadik helyen pedig Semerédy AlexandraPasaréti Honvéd LSE lovasa (6,579- Toll Gomana) zárt. A fiúk mezőnyben a dobogó második fokára állhatott Somogyi Miklós (Lovasakadémia SC, 6,540 – Zsiráf).

A junior fiúk mezőnyben szereztük harmadik aranyérmünket Bence Balázs (Lovasakadémia SC, 7,545) révén, aki ezúttal a holland KCM Vaultinghorses Bram nevű lovon próbált szerencsét. Balázs teljesítményét nagyban javították a ló magas pontjai így komoly ellenfelet sikerült legyőzni a szlovák Adam Lukács személyében. A junior lányok erős mezőnyében szintén ezzel a lóval a bronzérmet hozta haza Németh Blanka(Szárnyaló LSE, 7,696). Mindketten ezzel a lóval készülnek majd az augusztusi Európa Bajnokságra.

A seniorok 2*-os mezőnyében is szép magyar szereplést láthattunk, Jancsecz Dorottya (Pasaréti Honvéd LSE, 7,004 – Toll Gomana) a második, Jakab Sára (BLK, 6,821 – Jászol) pedig a harmadik helyen végzett.

Pontszámok alapján holtversenyben végzett az első helyen a Király Ágnes-Gadolla Réka (BLK – Kajászó-Gamma) senior 3*-os páros, akik a szabályok értelmében első fordulós gyengébb ereményük miatt végül a második helyen zártak, és pontszámukkal kvalifikálódtak az Európa Bajnokságra.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Kérdése van?

Hívjon minket, vagy töltse ki az alábbi űrlapot, és mi kapcsolatba lépünk Önnel.