Fiat Díjugrató Országos Bajnokság

Márki Zoltán Gavallérral az amatőr magyar bajnok

Vasárnap 9.30-kor vette kezdetét a Fiat Díjugrató Magyar Bajnokság döntőinek sora az
amatőr díjugratók fináléjával. A versenyszámban kétszer győzött az elődöntőben és a
középdöntőben is Márki Zoltán Gavallérral. A jó formát megtartotta vasárnapra is a páros.
A számban egyébként a harmadik helyért négyen vettek össze, míg a bajnoki címért Márki
Zoltán és Botos Eszter. A rendkívül izgalmas, mindent eldöntő összevetést Márki Zoltán
Gavallérral meggyőző fölénnyel hozta. A harmadik helyért összevető négyek közül egyetlen
hibátlan eredmény született. Ötvös Nóra Mákos Nadlival remek idővel, verőhiba nélkül ért
célba, megszerezve ezzel az amatőr bajnokság harmadik helyét.
Az amatőr bajnok Márki Zoltán boldogan nyilatkozott: „Nagyon gyors pálya volt. Azt tudtam,
hogy Eszter lova nyugodt, tehát a tempótól nem féltem, hagytam Gavallért a maga ütemében
menni. Egyszer koccoltunk és a végén, az utolsó akadály előtt indultunk meg jobban, de a
kivetítőn láttam, hogy Eszterhez képest elég időtartalékom van, tehát egy kicsit igazítottam és
biztosan vettük az utolsó gátat.”

Az amatőrök döntőjének első három helyezettje:

1. Márki Zoltán (Gavallér), Pasaréti Honvéd Lovas SE 0 hp, 37,97 mp
2. Botos Eszter (Mont Blanc), Nimród SLE 0 hp, 40,44 mp
3. Ötvös Nóra (Mákos Nadli), Felgyő és Térsége LE 0 hp, 43,76 mp

Pepitával Sohajda Júlia a fiatal magyar bajnok

A Fiat Díjugrató Magyar Bajnokság második döntőjére a fiatal lovasokat várták a majd
teltházas Tattersall-ban. A kétfordulós versenyszám első körében 140 cm-es akadályokat
állítottak a fiatal lovasoknak, míg a másodikban 5 cm-t emeltek a magasságon. Kilencen
kezdték a számot, a második fordulóra pedig heten maradtak. Az egyik nagy esélyes, ifj.
Szabó Gábor, Timpex Cabale-val a második fordulóban több akadályt is vert, az utána
következő Sohajda Júlia, Pepitával viszont higgadt, tempós pályát tejesített hibátlanul. A
döntő utolsó indulója, a tavalyi bajnok, Burucs Bora Mamma Miával a hatos akadályt ütötte
és ezzel a négy hibaponttal az ezüst jutott neki, Sohajda Júliának viszont a magyar bajnoki
címet jelentette

Sohajda Júlia az eredményhirdetés előtti gratulációk közepette nyilatkozott. „Nagyon
örülök ennek a sikernek. Persze, hogy nyerni szerettem volna, de felkészült lovasokkal
kellett az aranyért megküzdenem. Pepitával jól szerepeltünk a két héttel ezelőtti EB-n és ezt a
formát tartotta. Nem az ellenfelek eredményeit figyeltem, hanem a magam felépítette pályát
teljesítettük. Ez egy nagyon szép búcsú ajándék volt nekem, mert félévig most a tanulásra
koncentrálok egy németországi lehetőség okán, ahol nemzetközi gazdaságot hallgatok majd.”

A fiatal lovasok döntőjének első három helyezettje:

1. Sohajda Júlia (Pepita), Díva Sport LK, összesített pont: 9,65
2. Burucs Borbála (Mamma Mia), Viktor-i SE, összesített pont: 13,40
3. ifj. Szabó Gábor (Timpex Cabale), Timpex Nyíregyháza LK összesített pont: 17,27

A felnőtt bajnok Kovács Kaarlo Agropoint Cassiuss-szal

Teltház előtt dőlt el a felnőtt bajnoki cím sorsa vasárnap délután a Nemzeti Lovardában. 18
lovas indult a kétfordulós döntőben. A legjobb hazai díjugratók óriási csatát vívtak a 150
cm magasságú akadályokkal nehezített pályán. A lovasok indulási sorrendje az aktuális
helyezésük fordítottja szerint történt, tehát a legjobbak a végén startoltak. Az OB alatt
kiegyensúlyozott, jó teljesítményt nyújtó Tóth László Istivel utolsónak indult, ám verőhibát
ejtett, így a második fordulóban utolsóelőttiként kezdett, mert Kovács Kaarlo Agropoint
Cassius-szal megelőzte őt. A párharcot Kovács Kaarlo kötélidegzettel kezelte és megszerezte
a felnőtt bajnoki címet, a győztesnek járó Fiat Grande Punto-t pedig átvette Stekl Lászlótól,
a Fiat Magyarország Kft. ügyvezető igazgatójától. Az ezüstérmes Tóth László mögött
harmadikként Szabó Anita, Very N-nel végzett.

A versenyzőknek díjat adott át és gratulált a Magyar Lovassport Szövetség elnöke, Lázár
Vilmos. Köszöntötte a győztes és helyezett lovasokat Stróbl Dorottya a szövetség főtitkára
és a versenybíróság elnöke Juhász Tibor. A magyar bajnoknak járó Vándor serleget Szotyori
Nagy Kristóf, a Díjugrató Szakág elnöke adta át Kovács Kaarlo-nak.

A felnőtt döntő első három helyezettje:

1. Kovács Kaarlo (Agropoint Cassius), Morris Lovas Klub, összetett pont: 10,76
2. Tóth László (Isti), Toll 96 Kft. Lovas SK, összetett pont: 13,51
3. Szabó Anita (Very N), Lovasakadémia SC összetett pont: 24,43

Cserni Panni Alfával az ifjúsági magyar bajnok

A Fiat Díjugrató Magyar Bajnokság utolsó döntőjét délután 5 órakor kezdték a Nemzeti
Lovardában. A kétfordulós versenyszámban 135 centiméteres magasságú akadályokat
helyeztek el. Tizennégy ifjúsági versenyzőt regisztráltak az utolsó döntő startlistáján. Az
idegek harcát Cserni Panni bírta a legjobban, aki a második fordulóban egy verőhibát ejtett
Alfa nevű lovával, de ez is belefért és elegendő volt ahhoz, hogy megnyerje a 2012. évi
ifjúsági országos bajnoki címet.

Az ifjúsági lovasok döntőjének első három helyezettje:

1. Cserni Panni (Alfával), Sandstone Horses Team
2. Burucs Barna (Príma), Viktor-i SE
3. Bagyánszki Gabriella (Bétó), Prosper LK

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Kérdése van?

Hívjon minket, vagy töltse ki az alábbi űrlapot, és mi kapcsolatba lépünk Önnel.