Fríz ló Tenyészszemle és Show műsor a Nemzeti Lovardában

Az idei évben is a Nemzeti Lovardában került megrendezésre a Fríz Ló Tenyészszemle és Show műsor, illetve második alkalommal volt látható a magyarországi Lótenyésztő Egyesületek fajtabemutatója a Nagy Összefogás II.

A 2015 évben a rendezvény kiemelt vendége az Arab Lótenyésztő Egyesület volt, mely most ünnepelte a fennállásának 25. évfordulóját. Tehát egy nagyon tömör, esemény dús rendezvényen vehetett részt a kilátogató közönség.

A tenyészszemlére rengeteg Fríz ló nevezése érkezett. A tavalyi évhez hasonlóan, egy holland bíró értékelte a Magyarországon elindult minőségi tenyésztés eredményét, ahogyan a bírók is fogalmaztak, a tenyésztők egyre több minőségi egyeddel jelennek meg, ami már láthatóvá vált a premizáláson is.


A show műsorban szereplőkről: a délután folyamán látható volt olyan frízek bemutatója, melyek már eredményesen szerepelnek díjlovaglásban és megjelentek a fríz show lovak is a rendezvényen. Felvonultak dámalovasok és gyönyörű, különleges fogatok is. Továbbá, a Magyarországi Lótenyésztő Egyesületek is bemutatták az általuk képviselt fajtát egy két show elemmel megtűzdelve. Az Arab Lótenyésztő Egyesület is bemutatkozott és felvonultatott jó pár egyedet a csikóktól a fedezőménekig, show műsorral és ünnepséggel is készültek.

A nap végén az összes addig szerepelt ló felvonult egy tiszteletkörrel a pályán. Tehát 26 lófajtából közel 160 ló lépett fel a Nemzeti Lovardában egyszerre.

Következő eseményünk a Díjugrató Tenyészverseny lesz, mely augusztus 27-30. között kerül megrendezésre.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Kérdése van?

Hívjon minket, vagy töltse ki az alábbi űrlapot, és mi kapcsolatba lépünk Önnel.