Pest Megyei Döntő a Nemzeti Lovardában

A Tattersall vezetősége a megyei döntő időpontja előtt 10 nappal vállalták el a verseny megrendezését, mert a korábbi kijelölt helyszín rajta kívül álló okok miatt nem tudta vállalni a Pest Megyei Döntő lebonyolítását. A hirtelen jött változás ellenére mind a megyei lovas szövetség mind pedig a versenyrendezők rugalmasan és gördülékenyen vezényelték le a 3 napos rendezvényt. A magyarországi díjugrató társadalom legnépesebb megyei döntőjére 240 ló nevezése érkezett és a versenybíróság 636 startot bonyolított le a 3 nap alatt.

A Kezdő lovak kategóriájában Búza Krisztián által lovagolt Viagor x Phin Phin származású 5 éves sötétpej kanca Excellent szerezte meg az első helyet egy gyors és hibátlan összevetés után.

A Kezdő lovas kategóriában 3 lovas hölgyet hívott vissza a versenybíróság. Végül a Tattersall falai között nevelkedett, korábbi tulajdonosával is számos győzelmet elért Amati Adonis és Szabó Virág páros aratott győzelmet, a szárnyaikat még csak bontogató új versenyzők között.

Az Ifjúsági kategória döntője 120 cm-es magasságon került megrendezésre, melyet a mindhárom napon hibátlanul teljesítő Szabó Szimonetta és Attimo páros nyert.

Az Amatőr kategória győztese Lambertus Balázs és Norton páros lett, akik szintén mindennap hibátlanul teljesítették a Karádi László által épített pályákat.

Pest Megye Felnőtt bajnoka az a páros lett, akik 4 héttel korábban szintén a Nemzeti Lovardában megrendezett Fiat Díjugrató Országos Bajnokságon az Amatőr bajnoki címet szerezték meg. Debreczeni Éva és Baby Queen a megyei döntőn is remekül teljesített, nem csak a középdöntőt nyerték meg, de vasárnap a döntőn is ők állhattak a dobogó legfelső fokára.

Ezúton gratulálunk minden versenyzőnek és kívánunk további eredményes versenyzést!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Kérdése van?

Hívjon minket, vagy töltse ki az alábbi űrlapot, és mi kapcsolatba lépünk Önnel.