XXVII. Gróf Széchenyi István Emlékverseny

A hétvégén ismét a Nemzeti Lovardáé volt a főszerep, hiszen május 23.-án pénteken a XXVII.-dik Gróf Széchenyi István Emlékverseny vette kezdetét.

A verseny dátumválasztása a hagyományokon túl egy különleges évforduló megünneplésére is okot szolgáltatott. 1914. május 23-án rendezte első hivatalos díjugrató versenyét a Budapesti Lovas Klub (BLK) elődje, a Budapesti Lovassport Egylet a Tattersallban. A 100-dik évforduló alkalmával ünnepi köszöntőt mondott a Nemzeti Lovarda dísztermében Prof. Dr. Sótonyi Péter a Magyar Lovas Szövetség alelnöke valamint a Nemzeti Lovardáért Alapítvány kurátora. A megemlékezés után pezsgős koccintáson vehettek részt a jelenlévők. A születésnap alkalmából a rendezők a Tattersall 136 éves főépületét, a „Kóblit” ábrázoló csokoládétortával kedveskedtek a vendégeknek. A jubileumi évforduló táncos mulatsággal folytatódott a Gróf Széchenyi István Emlékversenyeken már megszokott pálya melletti sátorban.

A gyerekeknek kiírt versenyszámban Szuhai Péter Ludwig nevű lovával nem talált legyőzőre, hiszen mindhárom napon a képzeletbeli dobogó legfelső fokára állhatott a páros. A győzelem mellett a harmadik helyet is megszerezte pénteken, valamint második és harmadik lett a szombati napon. A vasárnapi gyermek számban Szuhai Pétert a román színekben versenyző, Marco Alessandro követte a második és harmadik helyen.

A korosztályos lovak versenyszámában Horváth Balázs pénteken két lovával PM La Conta Z-el és PM Balougraffal megszerezte az első és második helyet is. Az utolsó napon Pataki Mihály tulajdonában lévő Baloubet De Rouet X Contendro I származású PM Balougraf lett a győztes.  Második helyen végzett a Krucsó Szabolcs által lovagolt Wales apaságú Georgie’s Valentin, őt követte a Török Sándor H-C.S.R. Mende’ S Balou, szintén Baluobet De Rouet származású mén, tenyésztője Dr. Csikós Csaba.

A Kiskör versenyszámban pénteken és szombaton a Díjugrató Szakág elnöke Szotyori Nagy Kristóf és a többszörös magyar válogatott lovas, Krucsó Szabolcs viaskodott az első helyért váltakozó sikerrel.  Vasárnap végül Krucsó Szabolcs zsebelte be az első helyet a hiba-idő elbírálású “Small Tour”-ban a szuper gyors Enrique nyergében.

A Középkör szombati győztese az épp születésnapját ünneplő háromszoros magyar bajnok Szász Attila lett, akit a közönség üdvrivalgás közepette ünnepelt a díjátadó ceremónia alkalmával.

A “Middle Tour” 135 cm-re kiírt versenyszám egyszeri összevetéssel zajlott a vasárnap folyamán. Az összevetés leggyorsabb lovasa Búza Krisztián és Fortender páros voltak, őt követve a hétvége folyamán ismét a legsikeresebb lovas ifj. Szabó Gábor Timpex Centtel és Burucs Barna Babett 28 nevű lovával. Alig több mint két másodperccel lemaradva a negyedik helyet a Nemzeti Lovarda igazgatója Fábiáncsics Gábor szerezte meg Cinamon nevű lovával.

Vasárnap délután a magyar lovasokért a Gróf Széchenyi Grand Prix névre keresztelt 140 cm-re kiírt kétfordulós versenyszámban izgulhatunk. A közel 3 millió összdíjazású számban starthoz áll a tavalyi nyerő páros a még mindig csak 16 éves ifj. Lázár Zoltán, valamint a celjei Nemzetek Díjában dupla hibátlant lovagló – 2013-as Magyar Bajnok – Horváth Balázs és PM Jumping Lady páros is. A versenyszám idejére megteltek a lelátók és a közönség lélegzet visszafojtva szurkolt a versenyzőknek.

A második fordulóba 11 lovas jutott tovább, köztük az első és második nap „Big Tour” elnevezésű versenyszám győztes párosa is ifj. Szabó Gábor és Timpex Centes. A lovasok közül ketten teljesítették mindkét forduló pályáját hibátlanul, Reischl Márton és Burucs Barna. A két versenyző között dőlt el az első hely. A 19 éves fiatal tehetség, a Burucs család legfiatalabb tagja Sir Winston C nyergében bizonyult gyorsabbnak, így 2014-ben ők nyerték meg a “Nagydíjat”. Második lett Reischl Márton Latinoval, és harmadik helyezést ért el a tavalyi győztes ifj. Lázár Zoltán.

A következő hétvégén a Nemzeti Lovas Színház bemutatásában a Honfoglalás című rock-musicalt tekinthetik meg a Nemzeti Lovardába kilátogatók. További információ a rendezvényről az alábbi linken található:

http://www.nemzetilovasszinhaz.hu/hu/

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Kérdése van?

Hívjon minket, vagy töltse ki az alábbi űrlapot, és mi kapcsolatba lépünk Önnel.