2018 gyermek, ifi, fiatal lovas és amatőr bajnokai
Idén tizennyolcadik alkalommal került megrendezésre a Díjugrató Fedettpályás Döntő. Ezúttal is a Nemzeti Lovarda adott otthont a négynapos megmérettetésnek. Amíg a szombati nap a korosztályos lovak döntőjéről szólt, addig vasárnap a gyerekek, az amatőrök, az ifik, a fiatal lovasok és a felnőttek versenyeztek a bajnoki címekért.
A gyermek kategória bajnoka: Zólyomi Emma
A vasárnap a gyermek kategória döntőjével kezdődött, ahol 19 lovaglást láthattunk. 6 lovas tudta hiba nélkül teljesíteni mindhárom versenynapot, így összevetésben dőlt el a végső sorrend. Az első négy helyen a gyermek válogatott tagjai végeztek.
Bravúrosan gyors lovaglást mutatott be a gyermek GP győztes és Serdülő B Champion Zólyomi Emma, aki ezzel 2018 gyermek fedeles bajnoka lett. A Sós Attila által felkészített lovas Rádiháza Csacsacsát lovagolta a döntőben.

A leggyorsabb 4 hibapontos lovaglással második helyen végzett Horváth Gábor tanítványa, Budai Liza és Leonardo H.

A szabadtéri magyar bajnokság gyermek kategóriájának második helyezettje, Törő Csongor Chaccot lovagolva ezúttal a harmadik helyez szerezte meg. Edzője Krucsó Ferenc.

Negyedik helyen a Füzér Gábor által felkészített Kiss Lizanna végzett Quipara Z nyergében. Ötödik lett Maszlag Ilona tanítványa, Kovács Noémi Kakukkal. Hatodik pedig az Illés-Tóth Lotti és Cosmo páros, edzője Szladek Róbert.
Molnár Mercédesz az amatőr kategória legjobbja
Az amatőrök közül kilencen jutottak be a végső összevetésbe,akik közül is a leggyorsabb a Maszlag Ilona által felkészített Molnár Mercédesz volt Royal Classic-kal.

Hibátlanul lovagolt még Kezes Gabriella tanítványa, Nagypál Eszter Ramzes Furiosot lovagolva, amivel a második helyet sikerült megszerezniük.

A leggyorsabb négy hibapontos lovaglással a Proper Lovasklub versenyzője, Konecsni Boglárka végzett a harmadik helyen Goyát lovagolva. Edzője Szotyori Nagy Kristóf.

Az elődöntő és a középdöntő második helyezettje, Kiss Dominika és Antigoné a negyedik helyen végzett a végső elszámolásban. Ötödik lett Kiss Boglárka Kurázsival, hatodik pedig Czinder Dorottya és Consul.
Nagy Evelin az ifi bajnok
Az ifjúsági kategória rendkívül izgalmas összevetést hozott. A 19 éves Tristant lovagló Nagy Evelin fantasztikus lovaglással szerezte meg a fedettpályás ifjúsági bajnoki címet. Edzői Maszlag Ilona és Ajkai Nagy Evelin.

A 15 éves édesapja által felkészített Janik Anna századmásodpercekkel lemaradva a második helyet szerezte meg Costa Brava nyergében.

A tavalyi győztes Alasztics Aliz sem sokkal maradt le a duplázásról, de ezúttal csak harmadik lett Charnevállal. Felkészítő edzője Pirik Zsolt

Szintén hibátlan lovaglással lett negyedik a Bognár Dóra Piano páros, ötödik pedig Szabó Virág és Kincsem Royal Flush. Hatodik helyen hármas holtversenyben végzett Tóth Boglárka, Szarka Éva és Hóman Gréta.
Markó Sándor a fiatal lovas bajnok
Tizennégy lovas jutott be a fiatal lovasok fináléjába, akik közül hárman vettek össze az első helyért. A 2018-as fiatal lovas bajnok az ifjúsági válogatott tagja, Markó Sándor lett Adjely El Rexet lovagolva. A lovast Sovák Péter segítette a felkészülésben.

A Varga Zoltán által felkészített Ágoston Csenge és Cassiona D.L. a második helyen végeztek.

Mráz Tamás tanítványa, a tavalyi második helyezett Hollé Sára idén a harmadik helyet tudta megszerezni Dzsangoval.

Kalán Eszter és Gátfalvi Kira négy-négy hibaponttal zárták a bajnokságot holtversenyben a negyedik helyen.
Írta: Szalontai Virág, Riderline
Fotó: Hajdu Kriszta, Lovasfoto.hu
Legutóbbi bejegyzések
- Telt ház várta Kyra Kyrklundot a Nemzeti Lovardában
- Ifj. Szabó Gábor és Mezőhegyes Chabala tiszta hibátlannal 2025 fedeles bajnokai
- Phedon HZ, Carabella Z és Cornet’s Blue SZ 2025 fedeles bajnokai
- Ifj. Szabó Gábor brillírozott a fedeles döntő második napján
- Megkezdődött a Fedeles Döntő a Nemzeti Lovardában