Vándor Zsófia a Díjugrató Magyar Bajnok
Négy napon át zajlottak a FIAT Díjugrató Országos Bajnokság versenyszámai a Nemzeti Lovardában. Nézzük a legfontosabb eredményeket:
A Fiat Díjugrató Magyar Bajnokság utolsó napján történelmi siker született, hiszen első alkalommal állhatott hölgy lovas a magyar bajnoki dobogó legfelső fokára, mégpedig egy olyan hölgy, aki egész évben kimagasló formát nyújtott a válogatott tagjaként Quintus nevű lovával: Vándor Zsófia. A győztes jutalma egy vadonatúj Fiat 500X gépkocsi a Díjugrató Szakbizottság, az FCA CEE vállalatcsoport és a KB Autoteam Kft. jóvoltából. Az autón kívül közel 4 millió forint került kiosztásra négy kategória helyezett lovasai között.
Az ezüstérmes pozíciót ifj. Máté István és Chacrinue szerezte meg, ifj. Tóth László és Rádiháza Echo harmadik lett.

Buza Patrik Zoltán a fiatal lovasok legjobbja
A fiatal lovasok 140 és 145 centiméterre kiírt kétfordulós döntője is rendkívüli fordulatokat hozott. Végül nagyon szoros versenyben Buza Patrik Zoltán tudta megszerezni a győzelmet, kevesebb mint egy ponttal maga mögé utasítva Kalán Esztert, harmadik lett Markó Sándor.
Alasztics Aliz az ifjúsági bajnok
Alasztics Aliz magabiztos fölénnyel egészen a dobogó legfelső fokáig menetelt lovával, Concordia HB-val. A páros a hétvége folyamán egyetlen verőhibát sem vétett. Ezüstérmet szerzett válogatottunk másik kiváló hölgy lovasa, Janik Anna, aki Back Home-ot lovagolta. Dömse Tamás és Conquistador a harmadik helyen végzett.

Kiss Lizanna duplázott
A többszörös gyermek GP győztes Kiss Lizanna 2018 után idén is kiérdemelte a gyermek bajnoki címet. Törő Csongor a dobogó második fokára álhatott fel, a bronzérmet ifj. Szuhai Gyula érdemelte ki.
Baumann Bori megvédte bajnoki címét
A tavalyi bajnok, Baumann Bori megvédte címét, és 2018 után idén is a dobogó tetején ünnepelhette a győzelmet. Bobok Eszter az ezüstérmes pozícióban zárta a versenyt, Sunyovszky Réka a harmadik helyen végzett.
A Platthy József Régió csapata a felnőtt bajnok
A csapatversenyben magabiztosan végzett az első helyen a Platthy József Régió csapata Máté István vezetésében, tagjai Máriás Sára, ifj. Máté István, ifj. Szabó Gábor és Técsy Attila voltak.
A Tóth Béla Régió kettes csapata az amatőr bajnok
Az amatőr bajnok csapatok közül a legeredményesebb a Varga Zoltán által vezetett Tóth Béla Régió kettes csapata lett, melynek tagjai Kalános Éva, dr. Stark Róbert, Németh Viktória és Sunyovszky Réka voltak.
Bognár Jen-Cor visszavonult
A FIAT Díjugrató Országos Bajnokság keretei között ünnepélyesen elbúcsúzott a versenyzéstől a 17 éves Bognár Jen-Cor, aki pályafutása során számos értékes érmet – többek között egy EB-győzelmet – szerzett hazánknak, és lovasának, Weinhardt Virágnak.

Forrás: Riderline
Fotó: Hajdu Krisztina – Lovasfotó.hu és Kovács Iván – Halasmédia
További hírek
-
Visszajelzés: buy high pagerank backlinks
-
Visszajelzés: สล็อตเว็บตรง
-
Visszajelzés: online bus ticket
-
Visszajelzés: พลาสติกปูพื้นก่อนเทคอนกรีต
-
Visszajelzés: fox888
-
Visszajelzés: Travel apps useful in okfuerteventura
-
Visszajelzés: สิว
-
Visszajelzés: Aster Dex
-
Visszajelzés: เว็บตรงฝากถอนง่าย
-
Visszajelzés: jav
-
Visszajelzés: บาคาร่าเกาหลี
-
Visszajelzés: sa789
-
Visszajelzés: Thai Massage Manhattan
-
Visszajelzés: บริษัทรับสร้างบ้าน
-
Visszajelzés: Sweet Bonanza casino
-
Visszajelzés: z16
-
Visszajelzés: ข่าวแมนยู วันนี้
-
Visszajelzés: https://pinapbukmeker.fun/
-
Visszajelzés: ตรายางออนไลน์
-
Visszajelzés: รวมไซด์ไลน์
-
Visszajelzés: โคมไฟ
-
Visszajelzés: aviator игра на деньги официальный сайт
-
Visszajelzés: ทัวร์ลาว
-
Visszajelzés: เค้กใกล้ฉัน
-
Visszajelzés: 123auto
-
Visszajelzés: เรียนภาษาจีนที่ประเทศจีน
-
Visszajelzés: vps forex
-
Visszajelzés: กำจัดปลวกชลบุรี
-
Visszajelzés: เครื่องชีล
-
Visszajelzés: ข่าวพรีเมียร์ลีกล่าสุด
-
Visszajelzés: เว็บปั้มผู้ติดตาม
-
Visszajelzés: boyle sports login using registered email
-
Visszajelzés: SMP Treatments in Arizona
-
Visszajelzés: กระเป๋าผ้า


