A Nemzeti Vágta a Nemzeti Lovardába látogatott
A Nemzeti Lovarda főépületében zajlott a 15. Nemzeti Vágta előfutamok sorrendjének ünnepélyes sorsolása.
Lázár Vilmos, a Nemzeti Vágta és a Magyar Lovassport Szövetség elnöke köszöntőjében kiemelte: a Nemzeti Vágta Európa legnagyobb amatőr versenysorozata, amelynek a hagyományőrzés mellett az is küldetése, hogy évről évre példaképeket, hősöket állítson a közönség elé, motiválja a fiatalokat és összekapcsolja a lovasokat a határon innen és túl.
Szotyori Nagy Kristóf elmondta, idén négy határon túli és nyolc magyarországi elővágta zajlott. A 15. Nemzeti Vágta alkalmából pedig a programok is a 15-ös szám köré szerveződnek, az esemény látványos eleme lesz, amikor 150 gyermek vonul majd fel lóháton a vasárnapi döntő napján. Kitért arra, hogy a Kishuszár Vágtán idén a tavalyi 25 helyett 30 versenyző lovagolhat majd a Hősök terén.
A Nemzeti Vágta október első hétvégéjén a budapesti Hősök terén kerül megrendezésre, 60 magyarországi és határon túli település lovasa versenghet a leggyorsabbnak járó elismerésért.
A szombati napon ötfős előfutamokon vesznek részt a lovasok. A 12 előfutam győztese automatikusan középdöntőbe jut, valamint az utánuk következő 13 legjobb időeredményt elért lovas is továbbjut a középdöntőbe. Az öt középfutam győztese jut aztán tovább a vasárnap esti döntőbe.
Az eseményen a korábbi évek hagyományainak megfelelően idén is lesz nemzetközi futam, amelyen 12 ország indul. A fiatal tehetségek számára újra megrendezik a Kishuszár Vágtát, lesz fogatvágta, huszár- és hagyományőrző-felvonulás, kocsitoló verseny és jótékonysági sztárfutam is. A közönség láthatja többek között a Győri Ördöglovasok és a Kassai Lovasíjászok, valamint a Nemzeti Lovas Díszegység, a Honvéd Huszár Díszalegység és a Készenléti Rendőrség lovasainak bemutatóját is, ismertette a programokat Szotyori Nagy Kristóf versenyigazgató. A programokat az Állami Ménesgazdasági Szilvásvárad lipicai lovai zárják a méneshajtáson.
Az eseményt a Duna Televízió közvetíti.
A Nemzeti Vágtát minden évben a magyar történelem egy kiemelkedő alakja(i) emlékének szentelik. Kedves Gyula történész elmondta, hogy az idei verseny három rendkívül bátor gyermek előtt tiszteleg. A 15 éves hősök az 1848-49-es harcok alatt tettek tanúbizonyságot hazaszeretetükről. A 15. Nemzeti Vágta Tóth Imre András kishuszár, századtrombitás, Simig Rezső tüzér hadnagy, a szabadságharc legfiatalabb tisztje, és Koroknay Dániel tüzér, főágyús, kisdobos emlékét őrzi majd.
Forrás: MTI
Fotó: MTI/Balogh Zoltán
Legutóbbi bejegyzések
- 2000 start, több mint 400 résztvevő: ismét szabadidőlovas Szuperdöntő a Nemzeti Lovardában
- Göttler Vilmos a Tóth Béla Régió bajnoka
- Göttler, Tóth, Tóth-Bagi és Szűcs a Tóth Béla Régió győztes csapatában
- Simicska Anna nyerte a Horse Trans Cargo Felnőtt Nagydíjat
- A fiatal lovaké volt a szombat a Nemzeti Lovardában