Búcsú az öttusától – az utolsó öttusa verseny a Nemzeti Lovardában
A Nemzeti Lovarda hosszú időn át volt a magyar öttusasport lovas felkészülésének és versenyeinek helyszíne. 2024. február 12-én délután azonban lezajlott az utolsó öttusa lovasverseny a Tattersallban, a Peridot Nyílt Magyar Bajnokság férfi mezőnyének lovaglása.
A 2024-es párizsi olimpia után a lovaglás lekerül az öttusa programjáról. Idén lesz még ugyan két nemzetközi verseny Budapesten – egy világkupa és az Európa-bajnokság–, de azok lovas versenyszámai a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen kerülnek megrendezésre.
A Magyar Öttusa Szövetség Szeles Tünde és Pécsi Gábor kezdeményezésére és szervezésében a férfiak hétfői lovaglása után egy rövid visszaemlékezéssel búcsúzott a patinás versenyhelyszíntől.

A Nemzeti Lovarda megtelt idős és kevésbé idős öttusázókkal, akik azért gyűltek össze, hogy elbúcsúzzanak a Tattersall öttusa-lovasversenyeitől. Az ünnepségre a fedeles lovardában felállították a legendás lovasedző, Tóth Béla szobrát, majd hét korábbi öttusázó egykori versenyszerelésben belovagolt a pályára és sorfalat állt a szobor körül.
Búcsúbeszédében Pécsi Gábor, a szövetség volt főtitkára, technikai igazgatója, korábbi szövetségi kapitány emlékeztetett rá, hogy 1877 óta ez a terület a lovaglást, lókiképzést szolgálja, az öttusázók pedig már itt készültek az 1948-as, londoni olimpiára is Tóth Béla irányításával.
Forrás: Öttusamúzeum, MTI
Legutóbbi bejegyzések
- Energia- és víztakarékossági intézkedések a Nemzeti Lovardában
- Kovács Henri és Voldemort győzelmével zárult a verseny a Nemzeti Lovardában
- A hőség sem állította meg a díjugratókat: több mint 130 lovas a Nemzeti Lovardában
- Kamera előtt a budapesti CSIO magyar kiválóságai
- Horváth Adél Glória, Camila Mazza De Benedicto és Kámán Nóra győzelmeivel zárult vasárnap a CSIO


