CSIO*** W Budapest, 2015. július 16-19. – Nemzeti Lovarda
A Nemzeti Lovarda új vezetése nagyot álmodott 2012-ben és a magyar lovasélet képviseletében ismét Magyarországra hívta a nemzetközi díjugrató sport elitjét. Több év kihagyás után Budapest adhatott otthont az elmúlt három évben a Nemzetek Díja és a Világkupa versenysorozat egyik állomásának. 2015-ben immáron negyedik alkalommal kerül megrendezésre a budapesti CSIO***W.
Hosszú kihagyás után a legnehezebb az első év megrendezése volt, mely csak erőn felüli összefogás révén valósulhatott meg. A rendezők kitartó és következetes munkájának köszönhetően évről-évre egyre népszerűbb lett a verseny a díjugratók körében, és 2014-ben végre teljesülhetett egy közös álmunk is: magyar győzelem született a Grand Prix versenyszámban, Ifj. Szabó Gábor és Timpex Cent sporttörténelmet írt a budapesti CSIO-n.
Az idei évben a Furusiyya FEI Nemzetek Díja versenysorozatnak négy kontinensen összesen húsz állomása van. Az „Európa Divízió 2” ligában maximum nyolc, Európában rendezett pontszerző CSIO3*/4*/5* kategóriájú verseny lehet. Minden nemzet, aki versenybe száll a Furusiyya Nemzetek Díja döntőbe kerülésért, a versenysorozat kezdete előtt nyilatkozik, hogy melyik négy állomáson kíván pontot szerezni a bejutáshoz.
A Budapesten megrendezésre kerülő versenyt (mely egyike a legnépszerűbb helyszíneknek az „Európa Divízió 2”-es ligában), a következő nemzetek (12) választották pontszerző helyként: Ausztria, Bulgária, Csehország, Dánia, Görögország, Norvégia, Oroszország, Portugália, Románia, Szlovákia, Szlovénia és természetesen Magyarország.
A Nemzetek Díja versenyszámban 2015-ben a FEI szabályainak megfelelően maximum 13 csapat indulhat. Jelenleg a 13-dik helyen Törökország jutott be, de Lengyelország, Kanada, Amerikai Egyesült Államok és Olaszország várakozik a bejutásért.
A versenyszám két fordulóból áll. Az első fordulóban a három vagy négytagú csapatok lovasai teljesítik a pályát. A lovasok összesített eredményéből a legrosszabb kiesik, azaz a legjobb három eredmény összege a csapat eredménye. A Nemzetek Díja versenyszám első fordulója után, az elsővel megegyező pályán, a legjobb nyolc csapat mind a négy tagja indul. Ha a csapat kizárásra kerül az első fordulóban (egy vagy két lovas nem fejezi be a pályát), a másodikban már nem indulhat.
A végső eredmény a két forduló összesített eredményéből alakul ki. Pontegyenlőség esetén az első helyért összevetésre kerül sor, ahol a csapatkapitány által kijelölt egy csapattag lovagolja le a hat ugrásból álló rövidített pályát. A további helyeken pontegyenlőség esetén holtverseny születik.
A Nemzetek Díja első fordulóját július 17.-én pénteken láthatja a nagyközönség 14:30 órai kezdettel, míg a második fordulóra 17:00 órakor kerül sor. A 2014-es év soha nem látott teltházat hozott a Tattersallba és a média érdeklődését is komolyan felkeltette a rendezvény. Az MTVA vezetésével közel harminc médium foglalkozott kisebb nagyobb terjedelemben az újjászületett Nemzeti Lovarda nagy nemzetközi versenyével. Az idén sem lesz másként, sőt a “magyar királyi televízió” újonnan induló sportcsatornáján kiemelt helyet kap a verseny és több versenyszámot élőben közvetít majd a M4-es csatorna.
Újdonság a verseny kiírásában, hogy a korábbi 3 helyett idén 4 versenyszámban kaphatnak világranglista pontot a versenyzők, mely szakmailag további előrelépést és fejlődést biztosít a résztvevők számára.
A vasárnapi Budapest Nagy Díj versenyszámot 15:00 órai kezdettel tekintheti meg a nagyközönség. A szervezők nem titkolt vágya, hogy a múlt évi siker megismétlődjön és ismét kiváló magyar eredmények születhessenek a hazánkban megrendezésre kerülő legrangosabb díjugrató eseményen.
Az előkészületek javában folynak és bár már szinte bejáratott versenysorozatnak minősül Budapesten a CSIO, de még mindig nagy kihívást jelent a rendezők számára a magas költségvetésű verseny megszervezése. A verseny 2015-ben sem jöhetne létre a sportszerető elhivatott emberek munkája és a szponzorok hozzájárulás nélkül.
Ez az év kiemelkedő jelentőségű mindazok számára, akik a Nemzeti Lovarda fennmaradásáért, majd később a megújulásáért küzdöttek, hisz a hosszú munka gyümölcse beérni látszik. Talán ez lesz az utolsó nagy nemzetközi verseny a Tattersall patinás falai között, és az elkövetkező években már az újjáépült Nemzeti Lovarda várhatja a sportolókat és nézőket egyaránt.
Legutóbbi bejegyzések
- Ifj. Szabó Gábor és Mezőhegyes Chabala tiszta hibátlannal 2025 fedeles bajnokai
- Phedon HZ, Carabella Z és Cornet’s Blue SZ 2025 fedeles bajnokai
- Ifj. Szabó Gábor brillírozott a fedeles döntő második napján
- Megkezdődött a Fedeles Döntő a Nemzeti Lovardában
- Tájékoztatás a Budapest környéki, a lovassport versenyek lebonyolítását érintő herpes fertőzésekkel kapcsolatos járványügyi helyzetről