Csütörtökön kezdődik a Gróf Széchenyi István Emlékverseny
22 ország 175 lovasa 265 lóval érkezik a Nemzeti Lovardába a Gróf Széchenyi István Emlékverseny, olimpiai minősítővel egybekötött Díjugrató Világkupára.
A résztvevő nemzetek: Ausztria, Bulgária, Csehország, Egyiptom, Észak-Macedónia, Észtország, Finnország, Görögország, Kína, Lengyelország, Lettország, Magyarország, Nagy-Britannia, Németország, Palesztina, Románia, Szlovákia, Szlovénia, Thaiföld, Törökország, Ukrajna, Üzbegisztán.
Az osztrák csapatban ott lesz majd Fritz Kögelnig, Christoph Obernauer és Gerfried Puck, akiket jó néhány alkalommal szólítottak Budapesten az eredményhirdetésekre.
2021 után ismét a Nemzeti Lovarda pályájára lovagol majd a bolgár Ivaylo Bonev. Jól ismerik a budapesti pályát a lett Kristaps Neretnieks, valamint a román Cojocariu testvérek is.
Görögországot ezúttal a 2022-es CSIO3* Honvédelmi Minisztérium Nagydíjának győztese, Angelos Touloupis egyedül képviseli.
34 magyar lovasnak szurkolhat majd a közönség, köztük az NLSF Program díjugratóinak is: Horváth Balázsnak, Jármy Vincének, ifj. Kövy Andrásnak, ifj. Lázár Zoltánnak ifj, Szabó Gábornak, Szentirmai Ferencnek és Szuhai Péternek.
A lovasokat a négy nap alatt 19 versenyszám és 138.400 euró pénznyeremény várja. A legrangosabb versenyszámok a szombaton 15:30-kor kezdődő Világkupa és olimpiai minősítő versenyszám a Honvédelmi Minisztérium díjáért, valamint a vasárnap 16 órától induló CSI***-W 155 cm Szerencsejáték Zrt. Grand Prix. A két szám dobogósai a Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt. díjait emelhetik majd a magasba.
A rendezvény egyik fénypontja a lesz a Magyar Lovassport Szövetség szombaton 14 órakor kezdődő Díjátadó Gálája.
A versenyszámok csütörtöktől szombatig reggel 9 órától, vasárnap pedig 8:30-tól kezdődnek. A belépés mind a négy versenynapon ingyenes.
A rendezvény főtámogatója a Szerencsejáték Zrt.
Tovább a verseny részletes programjára »
Fotó: Hajdu Krisztina/Lovasfoto.hu
Legutóbbi bejegyzések
- Ifj. Szabó Gábor és Mezőhegyes Chabala tiszta hibátlannal 2025 fedeles bajnokai
- Phedon HZ, Carabella Z és Cornet’s Blue SZ 2025 fedeles bajnokai
- Ifj. Szabó Gábor brillírozott a fedeles döntő második napján
- Megkezdődött a Fedeles Döntő a Nemzeti Lovardában
- Tájékoztatás a Budapest környéki, a lovassport versenyek lebonyolítását érintő herpes fertőzésekkel kapcsolatos járványügyi helyzetről