Elkezdődött a 2014-es CSIO***W
Hírek – csütörtök
1. vsz. fiatal lovak
Több mint húsz nemzet lovasai jöttek el idén is legnagyobb nemzetközi díjugrató versenyünkre, a budapesti CSIO-ra. 13 versenyszámban mérik össze tudásukat a négy földrészről nevezett világelit díjugratói.
49 lovas próbált szerencsét a fiatal lovaknak kiírt versenyszámban, amely a Nemzeti Lovardáért Alapítvány fődíjáért zajlott. A győzelmet a hétéves hannoveri Gleen Love-val a szlovák Bronislav Chudyba szerezte meg. Öt tizedmásodperccel előzte meg a hatéves George’s Valentint Krucsó Szabolccsal és a hétéves Justboy apaságú Jlót Varga Balázzsal. További magyar lovak is jól teljesítettek, hiszen a Pataki Ménes két lova, Diana és Balougraf szintén a helyezettek között zárt. A fődíjat a Nemzetközi Lovas Szövetség Díjugrató Szakágának elnöke, John Roche adta át.