Elsöprő siker volt a Szabadidőlovasok első döntője
A Nemzeti Lovardában került megrendezésre a szabadidőlovasok első döntője, amelyen 717 startot produkált a megjelent 242 lovas 187 lóval 54 egyesület képviseletében 56 edző vezetésével.
Döbbenetes számok, hihetetlen kihívás volt edzőknek, bíróknak, a lebonyolító személyzetnek. Külön izgalmat jelentett mindenki számára, hogy többségében gyermek korú versenyzők versenyeztek, s ekkora léptékű rendezvényen kevesen vettek részt, ugyanakkor fontos megemlíteni, hogy emellett balesetmentesen és a napirend megtartása mellett sikerült zárni az eseményt.
A kategóriák szimultán zajlottak a különböző pályákon nehézségi szintre bontva, azaz a futószáras verseny a kis fedelesben Futószáras kezdő és haladó szinten. A díjlovaglás a nagy fedelesben kezdő, haladó és nehéz szinten, az ügyességi kategóriák szabadtéren kezdő, haladó és nehéz szinten, valamint az ugró számok kezdő, haladó és nehéz szinten. A szükséges differenciálás érdekében további bontások voltak az értékelésben korosztályok és a Rajtengedély Vizsga megléte szempontjából.
A rendezvény lebonyolítását hat versenybíró, két steward, két versenyiroda, 10 fő az Országos Polgárőr Szövetség képviseletében és megszámlálhatatlan önkéntes vállalta magára, amivel alapot adtak egy, az összefogást jelképező eseménynek.
A szabadidős lovassportban az elmúlt néhány év egyre közelebb sodorta a lovardákat, lovasiskolákat és ezzel a döntővel még szorosabb szálak fonódtak, amelyek elvezetnek majd egy egységes, jövőbe mutató, fejleszthető utánpótlás közösséghez. A szakemberek véleménye szerint döbbenetesen szép produkciókat láttak minden versenypályán. A „kis” lovasok jó képzettséggel, felkészülten érkeztek a versenyre és a lovak, pónik idomítottsága is felülmúlta a várakozásokat.
Tovább a részletes eredménylistákra »
Szöveg: Csilló Rita
Fotó: Hajdu Krisztina/Lovasfoto.hu
Legutóbbi bejegyzések
- 2000 start, több mint 400 résztvevő: ismét szabadidőlovas Szuperdöntő a Nemzeti Lovardában
- Göttler Vilmos a Tóth Béla Régió bajnoka
- Göttler, Tóth, Tóth-Bagi és Szűcs a Tóth Béla Régió győztes csapatában
- Simicska Anna nyerte a Horse Trans Cargo Felnőtt Nagydíjat
- A fiatal lovaké volt a szombat a Nemzeti Lovardában