Fedettpályás Döntő 2016

A Nemzeti Ünnepünkön megrendezett Fedettpályás Döntőn szép számú résztvevő jelent meg a Nemzeti Lovardában. A négy nap alatt 192 lovas 316 lóval mérte össze tudását, hogy a végén bajnokot avathassunk.

 

Vasárnap a döntő keretein belül egy megemlékezésre is sor került, melyen eddig soha nem látott népes sereg gyűlt össze. Egy rövid filmet levetítve emlékeztünk Túri József kiemelkedő sporttejesítményére és meghatározó személyiségére, aki most lenne 60 éves. Ezenkívül felidéztük a korábbi fedeles versenyek győztes pillanatait és egy rövid gála vacsorával folytatódott az este.

 

 

Az első döntőkre hétfőn került sor, amikor a fiatal lovak kategóriái kerültek elbírálásra. Az 5 évesek közül 5 ló került az összevetésbe, melyben az alábbi eredmények születtek: az első helyen Sebők János végzett a villámgyors Ziva-val a nyergében, a második helyen Kovács Henri és a három napig fölényesen ugró Churchill IC míg a harmadik helyen Técsy Attila a saját tenyésztésű Miss Stolzenberg végzett.

 

A 6 éves lovaknál 10 ló került az összevetésben, melyek közül Técsy Attila és a mindig megbízhatóan hibátlan Floyd került ki győztesen megelőzve Zajzon András Coffee-ját, míg a harmadik helyen Heibl Ágnes végzett a kiválló stílusban ugró Rádiháza Garnier-val.

 

Az utánpótlás lovak kategóriáját a 6 összevető közül Horváth Balázs a Pataki Mihály által tenyésztett PM Diana-val nyerte, második helyen Szuhai Gyula végzett Calasnyikovval, míg a bronzérmet a Babó Szilvia vitte el a saját tenyésztésű Susy de Malais-vel.

 

A lovasoknak kihirdetett döntőre kedden került sor. A Karády László által épített pályák minden kategóriának feladta a leckét, de végül igazságos eredmények születtek. A legjobban felkészült ló-lovas párosok végeztek a dobogón. A versenybíróság Schlezák Melinda vezetésével hibátlanul vezényelte le a döntő versenyszámait. A helyszínre kilátogatók vagy az online nézők egy igazán izgalmas versenynek lehettek szemtanúi.

 

Gyermek kategória győztese egy gyors lovaglással Horváth Gábor tanítványa Alasztics Alíz lett Charneval nyergében, aki több mint 2 másodperccel verte meg a második helyen végzett Janik Annát aki Costa Brava-t lovagolta, míg a harmadik helyen Sári Mia Sarolt végzett Circado nyergében.

 

A 70 indulós legnépesebb mezőnyben – az Amatőr kategóriában – hét darab összevetést láthattunk. Az aranyérmes Molnár Mercédesz lett Royal Classic-kal, az ezüst érmes Sarkadi Petra lett Bognár Tingli Tanglival, míg a bronz érmet Aranyi Barbara és I love you vihette haza.

 

Az ifjúsági kategóriában a dobogó legfelső fokára Tóth Boglárka léphetett aki Vivát lovagolva egyedüliként teljesített hibátlanul a bajnokság mindhárom napján, így összevetés nélkül dőlt el az aranyérem sorsa. Az ezüstért és bronzért annál inkább meg kellett küzdeni, hisz a második és harmadik hely sorsa 3 összevető között dőlt el. Végül az ezüst érmet Kis Bendegúz Dávid és Fáraó vihette haza, míg a bronzot Bosits Boglárka és Gavallér páros tudhatja magáénak.

 

A 135 cm-es magasságra kiírt Fiatal Lovas döntőn 3 összevető láthatott a közönség, melyből az EB győztes Weinhardt Virág és Bognár Jen-Cor teljesített egyedül hibátlanul így ők vihették haza a bajnoki címet, míg a második helyen Hollé Sára végzett Clintussal a nyergében és a harmadik helyezést Máriás Sára érte el Cantus Clay-vel.

 

A nap végén a Felnőtt kategória lovasai mérhették össze tudásukat. A nagyonizgalmas összevetésbe 5 lovas jutott be. Közülük a leggyorsabbnak Tóth László bizonyult Istivel, míg a második helyen Burucs Barna végzett Sir Winston-C-vel a dobogó harmadik fokára ifj. Lázár Zoltán léphetett aki Lacrima di Felicita-t lovagolta.

 

Ezzel a versennyel lezárult fedettpályás szezon a Nemzeti Lovardában, ezúton is gratulálunk a győztes és helyezett lovasoknak. Legközelebb már a szabadtéren találkozhatunk hazánk díjugratóival, addig is eredményes felkészülést kívánunk minden kedves sportolónak.

Vélemény, hozzászólás?

Kérdése van?

Hívjon minket, vagy töltse ki az alábbi űrlapot, és mi kapcsolatba lépünk Önnel.