2018 novemberében, az első Kínai Nemzetközi Import Expo során a Magyar Üzleti Fórum keretében került sor a Sanghaji Lovassport Szövetség és a Magyar Lovassport Szövetség közötti együttműködési megállapodás aláírására, melynek célja a Kína és Magyarország közötti kulturális és szakmai kapcsolatok és a lovasélet szereplői közötti együttműködés erősítése, a sanghaji lovasélet élénkítése, valamint a magyar lovak népszerűsítése Kínában.
A felek azt is vállalták, hogy aktívan támogatják a kölcsönös kulturális és szakmai együttműködést a lovas hagyományok, lovaskultúra, belovaglás, edző-, bíró- és szakállatorvos képzés, istálló menedzsment és a lótartás terén, valamint közös lovas edzéseket és versenyeket szerveznek, ahol a magyar lovak is bemutatkozhatnak.
Az együttműködés keretében május 24-30. között egy hét fős kínai delegáció utazott Budapestre – köztük a Sanghaji Lovas Szövetség elnökével, hogy bepillantást nyerjenek a magyar lovassportba, lovaskultúrába, illetve lótenyésztésbe. A szakmai programot Fábiáncsics Gábor, illetve dr. Jármy Miklós állította össze a vendégek számára.

A kínai küldöttség érkezése után a Gróf Széchenyi István Emlékversenyen kapott ízelítőt a díjugrató sportból. Dr. Jármy Miklós vezetésével ellátogattak Mezőhegyesre, hogy megtekintsék a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaságot.

A Lázár Lovasparkban Lázár Vilmossal ebédeltek és betekintést kaptak a magyar lovas hagyományokba.


Ellátogattak az Állatorvostudományi Egyetemre, ahol találkoztak prof. dr. Sótonyi Péterrel, az Egyetem rektorával.

A látogatások mellett további személyes találkozókra is sor került. Dr. Budai Gyulával az olimpiai felkészülés témáját járták körül, dr. Jármy Miklós a magyar lótenyésztés rendszerét, Stróbl Dorottya a magyar edzői rendszert és a Talent programot, Szotyori Nagy Kristóf pedig a magyar díjugratás rendszerét mutatta be a vendégeknek.


Kapcsolódó cikkek:
Legutóbbi bejegyzések
- Energia- és víztakarékossági intézkedések a Nemzeti Lovardában
- Kovács Henri és Voldemort győzelmével zárult a verseny a Nemzeti Lovardában
- A hőség sem állította meg a díjugratókat: több mint 130 lovas a Nemzeti Lovardában
- Kamera előtt a budapesti CSIO magyar kiválóságai
- Horváth Adél Glória, Camila Mazza De Benedicto és Kámán Nóra győzelmeivel zárult vasárnap a CSIO


