Gerfried Puck győzelmével vette kezdetét a CSI**-W Budapest Díjugrató Világkupa
Kezdetét vette a CSI**-W Budapest Díjugrató Világkupa a Nemzeti Lovardában, ahol 11 ország lovasai mérkőznek meg egymással.
A pénteki nap legmagasabb versenyszáma a 145 centiméterre kiírt hibaidős szám volt, ahol 48 páros állt rajthoz. Kevés hibátlan lovaglás született, hiszen a pálya a verseny rangjához méltó nehézségű feladatokkal volt színesítve. Komoly kihívás elé állította a lovasokat a nyolcas számú összetett után íves vonalon öt vágtaugrásra lévő meredek, vagy például a hetes számú akadály, amit a falról ráfordulva kellett meglovagolni. De volt aki így is kockáztatott, és még ennél is bonyolultabb szűk fordulatokkal próbált időt nyerni. Mint például az Alpenspan színeiben versenyző osztrák Gerfried Puck, akinek be is jött a számítása, és egy győzelemmel kezdte meg a hétvégét.
Második helyen a szlovén színekben lovagló Urh Bauman, harmadikon pedig a szintén osztrák Dieter Köfler végeztek.
Legjobb magyarként Vándor Zsófia és Quintus lett a negyedik, megelőzve a Szlovákiát képviselő Andrej Hollyt, és a német Tobias Bachlt.
A Silver Tour első fordulója 140 centiméteren zajlott, ahol 31 párost láthattunk. Közülük többen is képviselték hazánk feltörekvő fiatal tehetségeit, akik egytől-egyig remekül helyt álltak ezen a rendkívül technikás pályán. Mindössze kilenc hibátlan lovaglás született, akik közül a leggyorsabb az utolsóként pályára lépő Kiss Lizanna volt Cashflow-val, aki az idei évben a második helyet szerezte meg az ifjúsági magyar bajnokságban.
Második helyen Horváth Balázs végzett PM Chacceraval, megelőzve Zárug Gyulát és Dorist.
Negyedik helyen a szintén U25 korosztályba tartozó Lehotai Máté, ötödiken Czékus Zoltán, hatodikon pedig a Mesterek Tornáján két számban is győzedelmeskedő ifj. Máté István végeztek.
A Bronze Tour vadász elbírálásban zajlott, ahol a verőhibákat 3 másodperces időbüntetésre váltva és az alapidőhöz hozzáadva alakult ki a végeredmény. A versenyszám győztese Szuhai Gyula volt Chacco Boy nevű lovával, aki már számtalanszor bizonyította, ha gyorsaságról van szó, nem akad párja a legtöbb mezőnyben. A tavalyi világkupán ifj. Szuhai Gyulával nyert versenyszámot, múlt héten pedig a mesterek tornájának ifjúsági nagydíját Szuhai Rodrigóval a nyergében.
Második helyen a Mráz Tamás – Sáripuszta Indigó páros végzett, megelőzve Horváth Balázst és PM Quinterát, illetve Faluhelyi Ádámot Nobelesse VD Donkhoeve nevű lovával.
A legjobb hat közé még két utánpótlás válogatott lovasunk, Bognár Dóra és Reisz Panna tudtak bekerülni.
Az U25 kategória 125 centiméteres versenyében román győzelem született. Constantin Cojocariu volt a leggyorsabb, megelőzve Vincze Imrét és Plavecz Szabrinát.
Kiss Lizanna végzett a negyedik helyen fiatal kancájával, Cloéval, maga mögé utasítva az ötödik helyen végző Ferencz Dalma Mercédeszt és a hatodikon Lehotai Mátét.
A 125 centiméteres nyitott versenyszámban ritka eset történt, ugyanis Hegedüs Kristóf és a román színekben versenyző Daniel Ionut Bucur századra azonos időeredménnyel értek célba, így osztozniuk kellett a győzelmen.
Hegedüs Kristóf másik lovával, N-Chacco’s Centoval lett a harmadik, megelőzve a szintén két lóval helyezett Técsy Attilát, és Fábiáncsics Gábort.
Tovább a részletes eredménylistákra >>
A verseny zárt kapuk mögött, a nézőközönség kizárásával zajlik. A verseny élő közvetítése megtekinthető a következő oldalakon:
- a CSIO Budapest weboldal Élő közvetítés menüpontja alatt
- a Riderline weboldalon
- a Riderline Facebook oldalán
Járványvédelmi intézkedések a Nemzeti Lovardában >>
A CSI**-W Budapest Világkupa részletes programja >>
Fotó: Hajdu Krisztina – Lovasfotó.hu
Legutóbbi bejegyzések
- 2000 start, több mint 400 résztvevő: ismét szabadidőlovas Szuperdöntő a Nemzeti Lovardában
- Göttler Vilmos a Tóth Béla Régió bajnoka
- Göttler, Tóth, Tóth-Bagi és Szűcs a Tóth Béla Régió győztes csapatában
- Simicska Anna nyerte a Horse Trans Cargo Felnőtt Nagydíjat
- A fiatal lovaké volt a szombat a Nemzeti Lovardában