Ifj. Szabó Gábor és Timpex Fényév győzelmével indult a Gróf Széchenyi István Emlékverseny
Kezdetét vette az idén 31. alkalommal megrendezésre kerülő Gróf Széchenyi István Emlékverseny a Nemzeti Lovardában. A 2018-as év sikerét felülmúlva idén 11 nemzet közel 170 lovasa méri össze tudását ezen a négynapos megmérettetésen.
Magyar fölény a fiatal lovak versenyszámában
A 6-7 éves lovak versenyszámával kezdődött a csütörtöki nap 120-125 centiméteres magasságon, ahol az első tíz helyezett között mindössze egy külföldi lovast üdvözölhettünk.
A versenyszám győztese a Kovács Roland által lovagolt kanca, Senora Monalisa lett, akinek tulajdonosa Kis István. Második helyen végzett a Fedettpályás Döntő 6 éves korosztályának győztes lova, Ching, ifj. Tóth Lászlóval a nyergében. A harmadik helyezettnek járó serleget pedig a szlovák színekben versenyző Tomas Kuchar és History Bridge vehették át.
Magyar tenyésztésű lovak a Silver Tour dobogóján
A verseny a Silver Tour 130 centiméteres hibaidős számával folytatódott. Válogatott lovasunk, Krucsó Szabolcs bizonyult a leggyorsabbnak a Sion Security Kft. kancájával, Lady Winnerrel. Második helyen végzett Burucs Barna és a Castilia Kft. által tenyésztett Avantgarde-C. Harmadik pedig Reischl Márton lett Latino nyergében.
Szoros verseny az U25-ben
A fiatal lovasok versenyszámában szoros versenyben Burucs Barna tudott győzedelmeskedni Limited Edition-C hátán. Őt követte mindössze egy tizedre lemaradva Szladek Máté Gidran XXVII-4 Bohém nyergében. Harmadik helyen pedig egy hölgy végzett, mégpedig Ágoston Csenge és Cassiona DL.
Magyar himnusz a Gold Tourban is
A nap legmagasabb versenyszámában, a 140 centiméterre kiírt Gold Tourban is magyar lovasnak szólt a himnusz. A tavalyi verseny ifj. Szabó Gábor és Timpex Bölcsész sikerével indult, és a történelem szinte ismétli önmagát. Gabó ezúttal Timpex Fényévet lovagolta, akivel győzni tudott a 77 lovast számláló mezőnyben.
Második helyen az utolsóként induló Horváth Balázs végzett, aki csupán egy tizeddel csúszott le az első helyről. Harmadik helyen a jelenleg ukrán színeket képviselő de magyar születésű Szentirmai Ferenc, negyediken a bulgár Angel Niagolov, ötödiken pedig a szlovák versenyző, Andrej Holly végeztek. A hatodik helyezettnek járó szalagot pedig a tavaly is végig eredményes Faluhelyi Ádám vehette át, aki Filigrát lovagolta.
Villámgyors lovaglások a VIP Tourban
A nap zárásaként a VIP Tourban az ifjúsági és amatőr lovasok kaptak lehetőséget, hogy összemérjék tudásukat 110 centiméteres magasságon.
A versenyszám győztese magabiztos lovaglással Kollár Péter lett, megelőzve Tóth Panna Sárát és Troestruplunds Charismát. A képzeletbeli dobogó harmadik fokára pedig Dobozi Zsanett és Jacline állhatott fel.
Pénteken 9 órától a 110 centiméteres VIP Tourral folytatódik a verseny. A versenyszámokat a Riderline élőben közvetíti.
Tovább a Gróf Széchenyi István emlékverseny részletes programjára >>
A borítókép 2018 áprilisában készült. Fotó: Hajdu Krisztina, Lovasfotó.hu
Legutóbbi bejegyzések
- Kamera előtt a CSI***-W Szerencsejáték Zrt. Grand Prix legsikeresebb magyar lovasai
- Lett győzelem a Szerencsejáték Zrt. nagydíjában, Czékus, Kövy és Szentirmai hibátlan
- Osztrák győzelem a Világkupa versenyszámban
- Cseh lovas nyerte a Magyar Lovassport Szövetség Díját
- Öt versenyszámból négy magyar győzelem a Széchenyi Emlékverseny első napján
Legutóbbi hozzászólások