Közel 200 start és öt középdöntős versenyszám szombaton a Nemzeti Lovardában

A szombat a középdöntőkről szólt, a lovasok szeme előtt elérendő célként már a vasárnapi döntő lebegett.

A gyermek középdöntőben brillírozott Stróbl Dorottya tanítványa, Bodnár Alexa. Ghandi-End nevű lovával az első, Lay Your Love On Z nyergében a második helyet szerezte meg 8,4, illetve 8 stílusponttal. Harmadik Varga Lili és Mylo Captain.

Bodnár Alexa - Ghandi-End
Bodnár Alexa – Ghandi-End

A 115 centiméteres amatőr középdöntőben gyűlt össze a nap legnépesebb mezőnye 38 induló párossal. Az első helyet a pénteki naphoz hasonlóan ismét Tóth Dorina és Kurszán (Champions Team LKE) szerezte meg, maguk mögé utasítva a Kovács Noémi – Calinka De Bognár és Rajnai Csilla Katalin – Luna Linde párosokat.

Tóth Dorina - Kurszán
Tóth Dorina – Kurszán

130 centiméteres magasságon zajlott az ifjúsági korosztály középdöntője. A 26 lovas közül hét teljesítette hibátlanul Karádi László pályáját. A győzelmet Szladek Róbert tanítványa, Őzse László Nimród szerezte meg Falika VA nevű kanácjával, míg Kámán Nóra és Hedda alig néhány tizedmásodperccel csúszott a második helyre. Harmadik Bodnár Annabell és Identity.

Őzse László Nimród - Falika VA
Őzse László Nimród – Falika VA

Az U25 középdöntő 27 párosa közül nyolc zárta hibátlan pályával a középdöntőt. A győztes itt Búza Krisztián tanítványa, a pénteki második helyezett, Bencses Réka Viktória Málnával. Második Gorzó Eszter és Arwen, harmadik Gál Balázs Milán és Emerald De Revel.

Bencses Réka Viktória - Málna
Bencses Réka Viktória – Málna

Mindössze három hibátlan lovaglást láthatott a közönség a 125 centiméteres MEGLIO középdöntőben. Közülük a leggyorsabb Firyulina Ekaterina volt Sonatina Blue nyergében. A második és harmadik helyet egyaránt dr. Zárug Annamária szerezte meg Firefly, illetve Vista nevű lovaival.

Firyulina Ekaterina - Sonatina Blue
Firyulina Ekaterina – Sonatina Blue

A nap első, 100 centiméteres nyitott versenyszámát Molnár Enikő nyerte Isildurral (EQUINA LSE), 110 centiméteren pedig Nagy-Élő Zsolna és Stolzarada (ELIT Lovas Klub SE) aratott győzelmet. A versenynapot lezáró 130 centiméteres versenyszám győztese Búza Krisztián és For Cornettina-ZS.

Érdemes figyelemmel kísérni a versenyt akár személyesen a Nemzeti Lovardában, akár a Riderline élő közvetítésében, hiszen vasárnap eldől, kik lesznek az egyes kategóriák fedett pályás bajnokai.

Fotó: Hajdu Krisztina/Lovasfoto.hu

Kérdése van?

Hívjon minket, vagy töltse ki az alábbi űrlapot, és mi kapcsolatba lépünk Önnel.