Maratoni díjugrató verseny a Nemzeti Lovardában
1549-szer csöngetett a zsűri a szezon utolsó fedettpályás országos minősítő versenyén a Nemzeti Lovardában, amely startrekord a nemzeti díjugrató versenyeinken. A rendezők mindent megtettek annak érdekében, hogy a lovasok az esős időjárás ellenére kedvező körülmények között versenyezhessenek. A Schlezák Melinda által vezetett versenybíróság hihetetlen kitartással hiba nélkül vezénylete le az 5 naposra húzódó versenyt.
A csütörtöki és pénteki legmagasabb versenyszámot, a 130 cm-es A/2 *-t a nyíregyházi Técsy Attila nyerte villámgyors lovaglásokkal, a lewitzi tenyésztésű Chaccoval. Szombaton a 135 cm-t, A/2 ** -ot a verseny egyik legeredményesebb lovas, Búza Krisztián nyerte Fortender nevű ménjével.
Harmincnyolc lovas indult a vasárnap esti 140 cm-es, A/3* versenyszámban, ahol a Karádi László által épített alappályát tizenhárom lovas teljesítette hibátlanul. Sok kockáztatás után, végül három lovas tudott hibapont nélkül maradni, győzött az Airvent Lovas Club lovasa, Horváth Balázs Hannibállal, megelőzve a Kis Zsolt Carnero párost. Az elmúlt három év magyar bajnoka a harmadik helyet is begyűjtötte sárga fedezőménjével, Zordonnal.
A fiatal lovak versenyszámaiban, a pénteki 5 éves lovak minősítőjében is láthatott a közönség egy nem mindennapi produkciót, hiszen Czuczi István fedezőménje, Churchill, Kovács Henrivel a hátán 9,4 pontot kapott a stílusbíróktól.
Ezen a hétvégén ünnepelte születésnapját a melegítőpályák nélkülözhetetlen embere Bálint Gábor, akinek ezúton is kívánunk nagyon boldog születésnapot!
A fedettpályás szezont a minősült lovasok március 12-15 között a budapesti fedettpályás döntőn zárhatják, melyet a www.riderline.net élőben közvetít majd. Minden kedves érdeklődőt sok szeretettel várunk a helyszínen. A versenyzőknek pedig sok sikert, eredményes felkészülést kíván a Nemzeti Lovarda csapata.
Legutóbbi bejegyzések
- 2000 start, több mint 400 résztvevő: ismét szabadidőlovas Szuperdöntő a Nemzeti Lovardában
- Göttler Vilmos a Tóth Béla Régió bajnoka
- Göttler, Tóth, Tóth-Bagi és Szűcs a Tóth Béla Régió győztes csapatában
- Simicska Anna nyerte a Horse Trans Cargo Felnőtt Nagydíjat
- A fiatal lovaké volt a szombat a Nemzeti Lovardában