Hazánk 2015-ben nyerte el a 15. Maccabi Európa Játékok rendezésének jogát. Ez lesz Magyarország történetének legnagyobb multisport rendezvénye: 2019. július 29. és augusztus 7. között 40 ország 3000 sportolója fog versengeni 21 sportágban 10 helyszínen. A lovassport versenyek a Nemzeti Lovardában zajlanak majd.
A Maccabi Világ- és Európa Játékokon is nagy hagyományai vannak a lovassportnak, így a 15. Maccabi Európa Játékok kiemelt eseményei közé tartoznak a két szakágban, díjlovaglásban és díjugratásban megrendezett egyéni és csapatversenyek. A lovasversenyek programja július 30-án az edzésekkel kezdődik. Július 31-én rendezik meg a csapatok versenyét díjugratásban és díjlovaglásban, másnap, augusztus 1-jén pedig az egyéni versenyeket.
Elsőként a Maccabi Európa Játékok 90 éves történetében idén Magyarországon a sport leghitelesebb szakmai intézményei, 12 sportági szakszövetség segíti a versenyek lebonyolítását, az eredmények hitelesítését – köztük a Magyar Lovassport Szövetség is.
A sportági szakszövetségek illetve intézmények képviselői, valamint a Játékokat szervező EMG Sport Kft. vezetői május 24-én írtak alá együttműködési megállapodást Budapesten. Az eseményen a magyar Lovassport Szövetséget Szotyori Nagy Kristóf, a Magyar Lovas Szövetség alelnöke, a Díjugrató Szakág elnöke képviselte.

Forrás és fotó: emg2019.hu
Legutóbbi bejegyzések
- Kamera előtt a budapesti CSIO magyar kiválóságai
- Horváth Adél Glória, Camila Mazza De Benedicto és Kámán Nóra győzelmeivel zárult vasárnap a CSIO
- Ír győzelem a Világkupa Nagydíjban, két magyar a legjobb nyolc lovas között
- Ifj. Szabó Gábor és Genius Conference nyerte a Big Tour döntőjét, a Regale Díjat
- Németország nyerte a Nemzetek Díját, a magyar csapat három hibátlannal hatodik
-
Visszajelzés: Go X Las Vegas
-
Visszajelzés: ดูหนังเมียจริงไร้ชื่อ เมียปลอมได้ใจ ฟรี เต็มเรื่อง
-
Visszajelzés: ซื้อเหล้าออนไลน์
-
Visszajelzés: ระบบเทรด ea forex
-
Visszajelzés: ถังน้ำตราบ้าน
-
Visszajelzés: โคมไฟ
-
Visszajelzés: รับทำหลังคาโรงรถ
-
Visszajelzés: เว็บพนันออนไลน์เกาหลี
-
Visszajelzés: Ethical Elephant Sanctuary
-
Visszajelzés: บาคาร่าเกาหลี
-
Visszajelzés: EndoliftX
-
Visszajelzés: pgfun99
-
Visszajelzés: The Biltmore Mayfair
-
Visszajelzés: กระเป๋าผ้า
-
Visszajelzés: ฉีดแฟตราคา
-
Visszajelzés: สล็อต
-
Visszajelzés: Nolimit City ค่ายสล็อตสายโหดจากมอลตา
-
Visszajelzés: เครื่องชีล
-
Visszajelzés: sabaaibet
-
Visszajelzés: Kamagra
-
Visszajelzés: iux รีวิว
-
Visszajelzés: Siamup แทงหวยไม่มีขั้นต่ำ
-
Visszajelzés: รับทำบัญชี


