Portugál siker az EXIM Nagydíjban
A Longines FEI Nations Cup™ Jumping of Hungary CSIO5* Budapest szombati napjának legrangosabb versenyszáma a 140-160 centiméteres EXIM Nagydíj volt.
A 30.000 eurós díjazású szám minősítő pontokat adott a 2018-19-es világkupa sorozat áprilisi döntőjére Göteborgba, így különösen nagy tétje volt a résztvevők számára.
A verseny igazi nemzetközi összevetést hozott, a tíz összevető lovas között nyolc különböző nemzet képviseltette magát, köztük hazánk is. Az összevetésben a legtöbb hibát a hatodik ugrás, egy matt fekete meredek okozta, amit ráadásul nappal szemben kellett megugrani, így mindössze négy hibátlan lovaglás született.
A történelem ismételte önmagát, hiszen két évtized után újra portugál lovasnak szólt a himnusz a budapesti CSIO nagydíjában: Luis Sabino Goncalves bizonyult a leggyorsabbnak a kilenc éves Dominka Van De Lucashoeve nyergében. Szoros versenyben egy másodpercen belüli időeredménnyel szerezte meg a második helyet a lengyel Wojciech Wojcianiec. A norvég Geir Gulliksen a harmadik helyen zárt.
A legjobb magyar eredményt Fazekas István érte el a Nagy Antal tulajdonában álló Walterral, a páros a nagyszerű kilencedik helyen végzett.
Fotó: CSIO Budapest / Hajdu Krisztina
A Longines FEI Nations Cup™ Jumping of Hungary CSIO5* Budapest további hírei >>
Legutóbbi bejegyzések
- Kamera előtt a budapesti CSIO magyar kiválóságai
- Horváth Adél Glória, Camila Mazza De Benedicto és Kámán Nóra győzelmeivel zárult vasárnap a CSIO
- Ír győzelem a Világkupa Nagydíjban, két magyar a legjobb nyolc lovas között
- Ifj. Szabó Gábor és Genius Conference nyerte a Big Tour döntőjét, a Regale Díjat
- Németország nyerte a Nemzetek Díját, a magyar csapat három hibátlannal hatodik
-
Visszajelzés: แทงหวยที่ มูเตลู 789
-
Visszajelzés: ufa118
-
Visszajelzés: บริษัทรับทำเว็บไซต์
-
Visszajelzés: ufabet789
-
Visszajelzés: slotica.kz
-
Visszajelzés: wood pellets vs propane cost
-
Visszajelzés: clothing manufacturer
-
Visszajelzés: OligioX
-
Visszajelzés: endoliftX ทำที่ไหนดี
-
Visszajelzés: รับงานเอง
-
Visszajelzés: ชิปปิ้งสุวรรณภูมิ
-
Visszajelzés: ช่างไฟใกล้ฉัน
-
Visszajelzés: วิเคราะห์บอลวันนี้
-
Visszajelzés: เครื่องทำน้ำร้อนโซลาร์เซลล์
-
Visszajelzés: หวยเกาหลี
-
Visszajelzés: หนองใน
-
Visszajelzés: site
-
Visszajelzés: หวย
-
Visszajelzés: กระเป๋าผ้า
-
Visszajelzés: babyworld.kz
-
Visszajelzés: อีหมวย555
-
Visszajelzés: https://sugarrush1000slot.ru/index/
-
Visszajelzés: 888starz-registraciya.it.com
-
Visszajelzés: บริการรับเหมาไฟฟ้า
-
Visszajelzés: ยางยอย
-
Visszajelzés: Stem Cell therapy
-
Visszajelzés: เว็บสล็อตทดลองเล่นฟรี ฝึกทักษะฝีมือได้เต็มที่ไม่จำกัดรอบ


