Técsy Attila és Nikidam Breaker győzelmével zárult a hétvége

A tavasz a szezonnyitó verseny utolsó napján sem mosolygott rá a Nemzeti Lovarda lovasaira, hűvös, borús idő kísérte a vasárnapi több mint száz startot.

A nap első versenyszámában a Viktor-i Sportegyesület párosa, Vidoven Lili és Desdemona vezethette a tiszteletkört, Lehotai Máté és Contoon másodikként végeztek, a harmadik helynek pedig Bazsik Andrea és Casa Mia örülhetett.

Az ötéves lovak mezőnyében duplázott Mráz Tamás és El Corlensky (Badacsonyi Lovas Sport Club), a második helyre szorítva az Agropoint LKSE párosát, Lengyel Róbertet és Cazera TSH nevű kancáját, Lénárt Tamara és Chicago Dream pedig a harmadik helyen zárták a hétvégét.

28 páros indult a 110 centiméteres nyitott versenyszámban. Az első helyet Hegedüs Kristóf szerezte meg Flash Rouge nevű lovával (Csikós és Tsa. Kft.). A BLK-s Lantos Donáta és Rádiháza Fúga ezúttal a második helyen zárt, a Fábiáncsics Horses párosa, Nagy Lídia és Acatenango du Theil a harmadik helyet szerezték meg. A helyezettek további sorrendje: Unger Jázmin – Betti, Jármy Tibor – JB Zorka, Dénesi Dalma – Con Credo.

A hatéves lovak között Faluhelyi Ádámnak és Cordissnak (Fábiáncsics Horses SE) szólhatott a virtuális taps, Burucs Borbála és Miami de Garder ezúttal a második helynek örülhetett, a harmadik pozíciót pedig Sándor Balázs és M Leonardo nevű sárga ménje kaparintotta meg.

A 120 centiméteres nyitott versenyszám legjobbja ifj. Máté István volt Jerry nyergében (Máté-Szombati DLSE), a páros majdnem hat másodperccel volt gyorsabb a második helyezett Németh Viktória – Whisper duónál.

Kis Bendegúz Dávid és Luisa harmadikként zárt.

Técsy Attila Cartoboy nevű lovával a negyedik, Nanga Parbat nyergében pedig az ötödik pozíciót szerezte meg, a Cosmót lovagló Stelczer Viktor pedig hatodik lett.

A 125 centiméteres nyitott versenyszámban Szilágyi Sándor Márk és Tűzmadár (Szilágyi Lovasclub SE) szerezték meg a győzelmet a 11 párost számláló mezőnyben.

Hegedüs Kristóf és N-Diagesmaray épp csak hajszálnyi időkülönbséggel csúszott a második helyre, mögöttük alig lemaradva zárta a számot Lehotai Máté és Carry On 13.

A további helyezettek: Szabó Virág Noémi – Drazic, Ferencz Dalma Mercédesz – PM Lavarone, Hegedüs Kristóf – N-My Play Kalaska.

A hétvégét záró 135 centiméteres nyitott versenyszámban ismét Técsy Attila és Nikidam Breaker (Técsy SE) diadalmaskodott.

Faluhelyi Ádám és Maccothago PS másodikként zárt, Hegedüs Kristóf és N-Chacco’s Cento pedig ezúttal a második helyet szerezték meg.

Ifj. Máté István – Fly Boy, Mráz Tamás – Ózon és Lehotai Máté – Vigo d’Lando lett a további sorrend.

A Nemzeti Lovarda legközelebb jövő héten, április 23-25. között várja versenyre a díjugratókat, a három nap alatt ezúttal harminc versenyszámban indulhatnak majd a lovasok.

Fotó: Tokodi Tícia/Tic Photo

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Kérdése van?

Hívjon minket, vagy töltse ki az alábbi űrlapot, és mi kapcsolatba lépünk Önnel.