Ifj. Szabó Gábor sikereivel indult a FIAT Országos Bajnokság és XLII. Tenyészverseny

Az öt- és hatéves valamit az utánpótlás lovak elődöntőivel, illetve az Országos Bajnokság felnőtt elődöntőjével kezdetét vette a FIAT Országos Díjugrató Bajnokság és XLII. Tenyészverseny. Az első nap négy versenyszámából háromban ifj. Szabó Gábornak szólt a taps.

Caja Fly PS az ötévesek elődöntőjének győztese

Az öt- és hatéves lovak stílusversenyben mutatkoztak be. A stílusbíró, Szebényi Dániel minden egyes párosról részletes elemzést adott, a közönség és a lovasok számára is érthetőbbé téve a pontozást, kiemelve az egyes lovak erősségeit, illetve az előttük álló feladatokat.

Az 5 éves lovak elődöntőjében 37 indulót láthatott a közönség. Karádi László pályáján 115 centiméteres magasságon 12 akadály, 14 erőkifejtés sorakozott.

A győzelmet Hajdú Kitti szerezte meg a Lewitzi Ménesben tenyésztett, Chacfly PS apaságú Caja Fly PS nyergében 8,6 stílusponttal. Második a Zárug Gyula által bemutatott Casarius Twinkeling Z. Harmadik helyen zárt Hugyecz Pál ménje, Quirrell Erdélyi Balázs lovaglásában. A legeredményesebb magyar tenyésztésű ló a negyedik helyezett TM Baldur volt Mráz Tamással.

Eredmények:

  • 1. Hajdú Kitti – CAJA FLY PS 8,60 pont
  • 2. Zárug Gyula – CASARIUS TWINKELING Z 8,50
  • 3. Erdélyi Balázs Gábor – QUIRRELL 8,40
  • 4. Mráz Tamás – TM BALDUR
  • 4. Burucs Borbála – MIA BORA-BORA
  • 4. Horváth Balázs – PRESTIGE DI FER VAN’T STUDUTCH
  • 4. Unger Fanni – WINGMAN T&L Z
  • 8. Kovács Roland – UDERZO LVP Z
  • 8. Ács-Heibl Ágnes – PEARL JAM G.
Hajdú Kitti - CAJA FLY PS
Hajdú Kitti – CAJA FLY PS

Carabella Z 9 stílusponttal az élen a hatéveseknél

33 induló lépett pályára a hatéves lovak 125 centiméteres elődöntőjében az Equiq díjáért. Az első helyet dr. Pusztai Zsuzsanna Comme Il Faut apaságú kancája, Carabella Z szerezte meg ifj. Szabó Gáborral. A páros kiemelkedő, 9 stíluspontot kapott teljesítményére. Második Kovács Roland és Chiaro (8,6 stíluspont), a ló tenyésztője és tulajdonosa a Sziriga Kft. Harmadik helyen zárt a Szuhai Péter által bemutatott Eminem PSZ 8,5 ponttal.

Az eredményhirdetésre szólított lovasoknak Juhász Tibor, a versenybíróság elnöke gratulált.

Eredmények:

  • 1. Ifj. Szabó Gábor – CARABELLA Z 9,00
  • 2. Kovács Roland – CHIARO 8,60
  • 3. Szuhai Péter – EMINEM PSZ 8,50
  • 4. Eszes Ferenc – QUICKSTEP ACG
  • 4. Burucs Barna – BOMBAY
  • 4. Ács-Heibl Ágnes – CHECKMATE-C
  • 7. Horváth Balázs – JACO DV Z
  • 7. Kovács Roland – MESSANDRO KRH
  • 9. Lukács Loren – LORO PIANA LL
  • 10. Mráz Tamás – TM KLEOPÁTRA
  • 10. Rajnai Csilla Katalin – ODIN RK
  • 10. Eszes Ferenc – CHACCOR ACG Z
Ifj. Szabó Gábor - CARABELLA Z
Ifj. Szabó Gábor – CARABELLA Z

A magyar tenyésztésű Genius Conference az utánpótlás elődöntő győztese

Az utánpótlás (7-8 éves) lovak 130-135 centiméteres elődöntőjében 49 páros sorakozott fel az Imperial Lótápok díjáért. A versenyszám hibaidős elbírálásban zajlott. Először a hétéves lovak léptek pályára, majd egy rövid pályaépítési szünetet követően mutatkozhattak be a nyolcévesek.

33 hibátlan lovaglást láthatott a közönség. Az élen a magyar tenyésztésű Genius Conference végzett ifj. Szabó Gáborral. A Zico Blue apaságú mén tenyésztője és tulajdonosa Koncz Ferenc. Második lett a hét éves Chloé Z Kovács Henrivel, harmadik Mráz Tamás és Cornet Champion-N.

A lovasoknak a versenybíróság nevében Schlezák Melinda gratulált.

Eredmények:

  • 1. Ifj. Szabó Gábor – GENIUS CONFERENCE
  • 2. Kovács Henri – CHLOÉ Z
  • 3. Mráz Tamás – CORNET CHAMPION-N
  • 4. Ifj. Petrik Béla – DOMESTIC Z
  • 5. Ifj. Petrik Béla – COLANIE
  • 6. Búza Krisztián – CASCAYA SJ
  • 7. Búza Krisztián – APOLLON
  • 8. Buza Patrik Zoltán – VIRGINIA R.
  • 9. Ifj. Tóth László – KAROLINA
  • 10. Mráz Tamás – NEORADO T
Ifj. Szabó Gábor - GENIUS CONFERENCE
Ifj. Szabó Gábor – GENIUS CONFERENCE

Ifj. Szabó Gábor győzelmével zárult a nap

Az első versenynapot a 145 centiméteres felnőtt elődöntő zárta 33 induló párossal. A C szabály szerinti, vadászugratás versenyszámban a verőhibák másodpercekké alakultak át, a győzelmet pedig a legjobb időeredménnyel záró páros szerezhette meg.

Izgalmas elődöntőt láthatott a közönség jobbnál jobb lovaglásokkal. A győzelmet ifj. Szabó Gábor szerezte meg a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. kancájával, Mezőhegyes Chabalával. Második helyen zárt Szuhai Péter és Corbluecenta PS, kevesebb, mint egy tizedmásodperccel megelőzve a Jármy Vince – JB Koronaőr párost.

Az eredményhirdetésen Juhász Tibor rázott kezet a lovasokkal.

A felnőtt elődöntő eredménye a csapatversenybe is beszámít. Idén hét csapat adta le nevezését. Az, hogy közülük melyik lesz 2025 bajnoka, péntek délután dől el.

Eredmények:

  • 1. Ifj. Szabó Gábor – MEZŐHEGYES CHABALA
  • 2. Szuhai Péter – CORBLUECENTA PS
  • 3. Jármy Vince – JB KORONAŐR
  • 4. Mráz Tamás – VIVA CENT
  • 5. Bohák-Debreczeni Éva – CORTEZ
  • 6. Ifj. Tóth László – RÁDIHÁZA-ECHO
  • 7. Horváth Balázs – PURO TER SARREN
  • 8. Ifj. Tóth László – BEST OF THE WORLD
  • 9. Burucs Borbála – MIAMI DE GARDER
  • 10. Lehotai Máté – TOB-KER PRINCE OF THE DARKNESS
Ifj. Szabó Gábor - MEZŐHEGYES CHABALA
Ifj. Szabó Gábor – MEZŐHEGYES CHABALA

A verseny pénteken 8:30-tól egy nyitott versenyszámmal folytatódik.

Fotó: Hajdu Krisztina/Lovasfoto.hu

Kérdése van?

Hívjon minket, vagy töltse ki az alábbi űrlapot, és mi kapcsolatba lépünk Önnel.