Kilenc stílusponttal duplázott Caja Fly PS és Carabella Z
Egy elődöntő, három középdöntő, valamint a csapatverseny döntője várta a lovasokat és a közönséget a Nemzeti Lovardában a FIAT Díjugrató Országos Bajnokság és XLII. Tenyészverseny második napján.
Balouthargos az élen a négyéveseknél
A FIAT Díjugrató Országos Bajnokság és XLII. Tenyészverseny utolsó, a Meglio által szponzorált elődöntőjében péntek délelőtt a négyéves lovak mutatkoztak be. 100 centiméteres magasságon 11 akadállyal várta az indulókat Karádi László pályaépítő, ezekből egy volt összetett.
A 27 induló közül 15 párosnak sikerült hibátlanul teljesítenie a pályát. A mezőny erősségéből adódóan az élen több alkalommal is holtverseny alakult ki. A győzelemhez 8,6 stíluspont kellett, ezt a Baloutaire apaságú Balouthargos szerezte meg Kovács Rolanddal. A fiatal fedezőmén tenyésztője a Lewitzi Ménes, tulajdonos a Szikriga Kft. 8,4 stílusponttal a második helyen osztozott a magyar tenyésztésű Win Gin (származása Vingino × Diarado, lovasa, tenyésztője és tulajdonosa Sándor Balázs), valamint az Eszes Ferenc által bemutatott Lalbert De Siju ACG (Quadrio Tame × Canturo). 8,2 ponttal szintén holtversenyben a negyedik helyen végzett az Ádám Eszter – Cartagena és Simon Máté – Comthago Blue páros is.
Eredmények:
- 1. Kovács Roland – BALOUTHARGOS 8,6
- 2. Sándor Balázs – WIN GIN 8,4
- 2. Eszes Ferenc – LALBERT DE SIJU ACG 8,4
- 4. Ádám Eszter – CARTAGENA 8,2
- 4. Simon Máté – COMTHAGO BLUE 8,2
- 6. Unger Fanni – KAPTAIN COOK
- 7. Peredi Szabolcs – KAMERON AK
- 7. Zajzon András – PREMIER
- 7. Lehotai Máté – CHUCK TS Z
- 10. Lehotai Máté – LITTLE THUNDER W
- 10. Sáli Csenge – HYPERSONIC

Kilenc pontos Hajdú Kitti és Caja Fly PS
Az ötéves lovak a középdöntőben már 120 centiméteres magasságon álltak starthoz. A 37 induló közel fele zárta hibátlanul a pályát, de a végső sorrendről ezúttal is a stíluspontok döntöttek.
Nem csak duplázni tudott, hanem kiemelkedő eredménnyel, kilenc stílusponttal zárt az élen az első nap győztes párosa, Hajdú Kitti és a Lewitzi Ménesben tenyésztett, Chacfly PS apaságú Caja Fly PS.

Második Fabiancsics Horses Kft. fedezőménje, Prestige Di Fer Van’t Studutch Horváth Balázzsal (8,80 stíluspont), harmadik pedig a Kovács Roland által lovagolt Uderzo LVP Z (Untouchable × Clinton I).


A legeredményesebb magyar tenyésztésű ló ezúttal is TM BALDUR volt Mráz Tamással.
Az ötéves lovak versenyét a Keyflow támogatja. Az eredményhirdetésen Bönde Ferenc tolmácsolta a versenybíróság jókívánságait a lovasok felé.
Eredmények:
- 1. Hajdú Kitti – CAJA FLY PS 9,00
- 2. Horváth Balázs – PRESTIGE DI FER VAN’T STUDUTCH 8,80
- 3. Kovács Roland – UDERZO LVP Z 8,60
- 4. Mráz Tamás – TM BALDUR
- 5. Lehotai Máté – TOB-KER CHAPO
- 5. Varga Ábel – COMTESSA SA Z
- 7. Zárug Gyula – Casarius Twinkeling
- 7. Ács-Heibl Ágnes – PICCOLO KORNETTI MP
- 7. Dr. Zárug Annamária – AURORA
- 7. Ács-Heibl Ágnes – PEARL JAM G.
Ismét Carabella Z a hatévesek legjobbja
32 páros indult a hatéves lovak Equiq által támogatott középdöntőjében 125 centiméteres magasságon, de az ifj. Szabó Gábor által lovagolt Carabella Z ismét maga mögé utasította a mezőnyt. Dr. Pusztai Zsuzsanna Comme Il Faut × Andiamo Z származású kancája ezúttal is kiemelkedő, kilenc stílusponttal zárt az élen.

A második helyen 8,60 stílusponttal a Kovács Henri által lovagolt Kenzo IC (Kannan × Carpaccio, tenyésztő és tulajdonos: Czuczi István) és a Burucs Barna által bemutatott Bombay (tenyésztő és tulajdonos: Török Fanni Lejla) osztozott.


A negyedik helyen szintén pontegyenlőséggel a Szuhai Péter – Eminem PSZ és Kovács Roland – Chiaro párosok végeztek.
Eredmények:
- 1. Ifj. Szabó Gábor – CARABELLA Z 9,00
- 2. Kovács Henri – KENZO IC 8,60
- 2. Burucs Barna – BOMBAY 8,60
- 4. Szuhai Péter – EMINEM PSZ
- 4. Kovács Roland – CHIARO
6. Debreceni Fanni – GOLD RUSH - 7. Rajnai Csilla Katalin – ODIN RK
- 8. Kovács Roland – MESSANDRO KRH
- 8. Horváth Balázs – JACO DV Z
- 10. Bandi Zsanett – JACKPOT SJ
- 10. Ács-Heibl Ágnes – CHECKMATE-C
A közönség ezúttal is Szebény Dániel stílusbíró értékelését hallgathatta a fiatal lovak versenyszámai során.
Fotó: Hajdu Krisztina/Lovasfoto.hu